A kopaszodás okai – Mit tehetünk ellene?

Hajszálaink gyakran váltják egymást, naponta hullnak és nőnek újak. Az állatok is ugyanígy hullatnak, csak nagyobb periódusokban, sokkal feltűnőbben. Az embereknél ez szinte meg sem látszik. Viszont amennyiben a haj látványosan ritkulni kezd, vagy foltokban kopaszodunk, érdemes kivizsgáltatni.

A tény az, hogy férfiakat és hölgyeket ugyanúgy érinthet, persze más módon és nem ugyanolyan mértékben. A féri haj az idő előre haladtával feljebb húzódik, szinte mindenkit érint. A nőknél más tünetei vannak. A nőknél a homlok felől első néhány sor a helyén marad, viszont mögötte már felfedezhető a ritkulás, ami nem feltétlenül köthető a korhoz. Ez egyénfüggő, van, akinek idősebb korában is alig látszik a ritkulás, másnak már 30-as, 40-es éveiben látszik a fejbőre.

A kopaszodás okai

Ha meg akarjuk előzni a hajhullást/ kopaszodást, akkor éljünk egészségesen, együnk változatosan

Ha meg akarjuk előzni a hajhullást/ kopaszodást, akkor éljünk egészségesen, együnk változatosan

Az emberek többsége nincs tisztában vele, de legtöbb esetben a genetika a felelős. A kopaszodás örökletes. Akiknek a hajhagymái érzékenyebbek a hormonváltozásokra, azoknak anélkül is hullani fog a haja, ha nincsenek hormonproblémái. A kopaszodás ebben az esetben csak akkor gyanús, ha foltosan jelentkezik, mert akkor valami gyulladásos góc lehet az ok. Az ok lehet vitamin és ásványi anyag hiány is, vagy ezek felszívódási zavarai. A nők esetében nőgyógyászati betegségek okozzák a legtöbb esetben, lehet pajzsmirigy működési zavar is, de akár élettani oka is lehet. Ezért kell figyelni, hogy milyen diétát választunk, egy gyors fogyás is kiválthatja, viszont a hajhagyma megfázásának a kopaszodáshoz semmi köze sincs.

A diagnózis felállítása

Ez egy kétlépcsős folyamat. Az egyik a könnyűhúzásos teszt. Itt az orvos a néhány nappal ezelőtt mosott hajat meghúzza finoman, de határozott mozdulattal. Ha több mint 3 szál is kiszakad húzásonként, akkor már gond van. A második lépés a trichogram, ahol két helyről távolit el az orvos hajat, az egészségeseket is beleértve. Itt a visszanövési hajlandóságot nézi.

Ha meg akarjuk előzni a hajhullást/ kopaszodást, akkor éljünk egészségesen, együnk változatosan. Mivel sok esetben öröklött betegségről van szó, azzal nem lehet mit kezdeni. Ha fennáll a probléma, a vény nélküli csodaszerek nem ígérnek semmit, a legfontosabb előbb az okot kideríteni.

Kukkants bele a következő hírekbe is..

Hozzászólás írása

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>