Sportformák a fájdalmak kezelésére

Ahogy élünk és a mindennapos tevékenységeinket folytatjuk, akármik is azok, sajnos egy idő után találkozhatunk fájdalommal, akár a derékban, akár az ízületeknél. Az életmódunk sok mindent meghatároz, a mozgásformánk hozzájárul ahhoz, hogy a testünk melyik része van napra készen és melyik maradt le.

A sok ülőmunka megvisel mindenkit, időset, fiatalt egyaránt. A mindennapos futás, mint edzésforma pedig a térdünknek tehet rosszat. Szerencsére könnyen ellensúlyozhatunk mindent a megfelelő mozgásformával.

Az egyik legkézenfekvőbb megoldás a gyógytorna. Legtöbben talán csak kisiskolás korunkból emlékszünk rá, de ha már eltelt azóta pár év, akkor sem szégyen az egészségünkre energiát fordítani, hiszen meg fogjuk köszönni magunknak. Egyszerű megoldást jelenthet az internet, ahol rengeteg videót találhatunk a témában, de talán még jobban járunk, ha keresünk egy helyet, ahol kifejezetten ezzel foglalkoznak, például a Harmónia centrumban.

A jóga is segíthet a panaszokon

sport

A másik közkedvelt formája a mozgásnak a jóga. Főleg, ha gerincproblémákkal küszködünk, akkor sokat segíthet akár naponta húsz perc is. Ha koncentrálunk a légzésünkre, ahogy a gyakorlatok igénylik, akkor a stresszt is oldhatjuk vele, nem csak a fájdalmat a testünkben. Egy másik mozgás, ami jó még a gerincpanaszokra, az a pilates, tele talajgyakorlatokkal, sőt akár még a fogyásban is segíthet, ha az lenne a vágyunk. Remek választás a különböző izomcsoportok erősítésére, például a mélyhátéra vagy a haránthasizomra.

Ha a gerinc fájdalma fennáll, akkor a manuálterápiát is meg lehet próbálni, ez azonban sajnos nem működik az interneten keresztül. Egy alapos beszélgetés után a terapeutával egyértelműen kiderülnek a problémás területek, vizsgálatra is sor kerül és a kezelés utána kezdődik meg. A manuálterápa nagyon hatékony a gond megállapításában, segít a helyreállításban, azonban a mozgásszegény életmód folytatása visszavethet minden elért eredményt.

Kukkants bele a következő hírekbe is..

Hozzászólás írása

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>