Évenkénti lomtalanítással sokat tehetünk a lelki egészségünkért

Nem is gondolnánk, de ha túl sok dolgot zsúfolunk be otthonunkba, vagy olyan dolgokkal vesszük körül magunkat, amik valójában nem is kellenek, azzal károsíthatjuk a lelki egészségünket.

Hogy ne járunk így, érdemes évente megszabadulni a felesleges dolgoktól.

Biztos mindenki járt már úgy, hogy a kezébe akadt valami, ami bár felesleges volt, de úgy volt vele, hogy valamire még biztos jó lesz. Nagyon sokan „gyűjtögetnek” így, és bizony ezeknek a dolgoknak csak a töredéke kerül felhasználásra. A gyűjtögetés akár káros szenvedéllyé is fajulhat, ez pedig meglehetősen káros a testi és lelki egészségünkre nézve is.

Egyrészt komoly kényszerbetegség születhet abból, hogy nem tudunk semmitől sem megválni, másrészt az otthonunk telezsúfolása sem egészséges. A túl sok kacat miatt nem fogunk tudni rendesen takarítani, ez pedig az életminőségünk romlásához is vezethet.

Hogy ezt elkerülhessük, érdemes évente egy alapos szortírozást végezni, és kidobni mindazt, ami már nem kell. Aki kényszeres gyűjtögető, annak persze ez nem fog menni önállóan, ilyen esetekben szakmai segítségre is szükség lehet.

Használjuk ki az éves lomtalanítást

lomtalanitas2

Amennyiben még nem ennyire súlyos a helyzet, akkor könnyebben meg tudunk szabadulni azoktól a dolgoktól, amelyeket csak kerülgetünk, valójában már nincs rájuk szükségünk. A legtöbb városban évente van ingyenes lomtalanítás. Ezt jellemzően az önkormányzat hirdeti meg egy meghatározott napra, amikor ki lehet tenni feleslegessé vált dolgainkat, a lomtalanító autók pedig elszállítják.

Ez jellemzően évente egyszer van, és legalább ilyenkor érdemes egyszer alaposan is átválogatni a dolgainkat.

Cégek, akik lomtalanítást is vállalnak

Persze megeshet, hogy annyira felgyűlnek a dolgok, amiktől szabadulnánk, és már nagyon frusztrálnak is minket. Ilyenkor érdemes nem várni tovább, és rendelni egy fuvarozó céget, akik lomtalanítással is foglalkoznak. Nem is tudjuk kiélvezni mondjuk az új bútoraikat, ha a régieket kell még kerülgetnünk, eladni pedig hetek óta nem sikerül.

Kukkants bele a következő hírekbe is..

Hozzászólás írása

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>